Korai órán, de annál jobb hangulatú kvalifikációval folytatódott az Ausztrál Nagydíj, amely a meglepetésektől sem volt mentes.
A harmadik szabadedzés meglepő Ferraris sikere után nagy kérdés volt, hogy vajon sikerülhet-e mindezt megismételni valakinek. A Q1 első gyorskörei után a két Ferrari, a két Red Bull, a két McLaren volt a sorrend, de a pálya gyorsan javult. Ennek köszönhetően az élmezőny összetétele nem változott, ellenben a középmezőnyben érdekes átrendeződéseket láthattunk. Az élen végül Carlos Sainz, Max Verstappen, Sergio Perez trió zárt, míg a kiesők közé Nico Hülkenberg, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Guanyu Zhou nevét jegyezhettük fel.
A Q2 első pillanattai a Red Bull Racing től szóltak, ezen a hétvégén első alkalommal festett úgy, hogy az RB megmutat valamit a valós erejéből. Mindez persze az új keverékek miatt is történt, hiszen ahogy Sainzra is felkerült a friss lágy, rögvest újra az élen találta magát. Az idáig borzasztóan teljesítő Mercedesek is kezdtek éledezni, és olybá tűnt, hogy mind Lewis Hamilton, mind George Russell elérheti a Q3-at. A búcsúzók táborát végül nem kis meglepetésre Lewis Hamilton, valamint Alexander Albon, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen és Esteban Ocon gyarapította.
Jöhetett a Q3, ami ez idáig a szezon legizgalmasabb végjátékával kecsegtetett, és talán kijelenthető, hogy nem is kellett csalódnunk. Mármint a Red Bull szimpatizánsainak, hiszen az osztrák istálló tovább folytatta a már jól ismert húzd meg-ereszd el játékot. Új motor plusz teljesítmény ide, vagy oda, Verstappenék továbbra is csak az időmérő utolsó fázisában hajlandóak megmutatni a valós erejüket, így keltve hamis reményeket az ellentáborban. Hiába tűnt úgy, hogy a hihetetlen visszatérést bemutató, egész hétvégén szenzációs munkát végző Carlos Sainz méltó kihívó lehet, végül nem tudta elvenni Max Verstappentől az elsőséget.