⭐ FansBRANDS®

Raktárkisöprés!

Spórolj 20-30-40%-ot a kedvenc termékeiden!
Vásárolj most, és csapj le a kedvezményekre!

Pár nap és eldől, lesz-e újra V10 a Forma-1-ben

Pár nap és eldől, lesz-e újra V10 a Forma-1-ben

Tóth Krisztián Márk |

Spoiler: Nagyon úgy néz ki, hogy lesz. Azzal most ne is foglalkozzunk, hogy egy ilyen döntéssel az F1 ismét saját maga paródiáját szolgáltatja, koncentráljunk inkább a lényegre.

Történetesen arra, hogy végre egy olyan idióta döntést láthatunk majd, aminek paradox módon még haszna is van. Az FIA nemrégiben a közösségi médiában vezette fel, hogy akár vissza is lehetne hozni az annak idején hatalmas népszerűségnek örvendő V10-es erőforrásokat. Mindez elsőre csak képtelen ötletelgetésnek festett, hiszen a sorozat javában készül rá, hogy a hamarosan bevezetendő szintetikus üzemanyagokra épülő, eddigieknél modernebb hibrid motorokra alapozza a következő éveket. A Formula-1 következetességére azonban jellemző, hogy tegnap mondanak valamit, ma az ellenkezője valósul meg, nincs ez másként motorfronton sem. Annyira nem, hogy gyakorlatilag már el is könyvelhetjük, a következő nagy szabályváltozáskor az egyik legnagyobb durranás a V10-ek visszahozatala lesz. Ezt tulajdonképpen Nikolas Tombazis egy nyilatkozatában már alá is támasztotta, de ha van olyan, aki nem képes a szavai mögé nézni, az várja meg a Bahreini Nagydíj hétvégéjén, vagy az azután érkező bejelentést.

Fotó: Planet F1

Szólj hozzá

Kérjük, vegye figyelembe: a megjegyzéseket a közzététel előtt jóvá kell hagyni.

FansBRANDS® VIP hűségprogram

Gyűjtsd be a pontokat és váltsd be őket értékes ajándékokra és kedvezményekre!