Ma ünnepli 43. születésnapját a Formula-1 korelnöke, ebből az alkalomból hoztunk vele kapcsolatban néhány olyan furcsaságot, amit bizonyosan nem hallottál még!
Tudtad például, hogy…
Már akkor megszerezte az első győzelmét, amikor még tízig sem tudott elszámolni? Bizony, már három esztendősen megfertőzte őt a benzingőz, hétévesen pedig rajthoz állt élete első versenyén - amit meg is nyert!
Azzal talán minden autósport és F1 rajongó tisztában van, hogy Alonso kétszeres világbajnok, azt is sokan tudják, hogy első versenyét pont a Hungaroringen nyerte. De tudtátok, hogy ő volt a legelső spanyol, aki győzni tudott a Forma-1-ben?
Hogy egy különleges „trükkel” hergelte a McLarennél Ron Dennist? Abban az évben jócskán felkorbácsolt indulatok jellemezték a csapatot, úgy a pályán, mind azon kívül. Fernando erre még rá is segített azzal, hogy az általa nem túl kedvelt Dennis előtt „gusztustalan üzemmódban” majszolt öszibarackot a csapatmegbeszéléseken. A rostok a szakállára ragadtak, a baracklé pedig csöpögött az álláról. Hogy mindezt miért? Mert Ron Dennis krónikus tisztaságmániás volt…
Hogy az egyetlen pilóta, aki a gyorsasági szakágból megérkezve a terepraliban is versenyképesnek bizonyult? A 2020-as Dakar Rally-n elért szakasz második helyezése maga a hihetetlen kategória.
Boldog születésnapot Fernando!