Precíz és összeszedett vezetéssel, teljesen megérdemelten nyerte meg az Azeri Nagydíjat Oscar Piastri Charles Leclerc előtt - aki egy újabb pole pozíciót nem tudott sikerre váltani.
Charles Leclerc remek rajttal jelentkezett, nyomában Oscar Piastri sem veszített pozíciót. Sergio Perez viszont megelőzte Carlos Sainzot, ahogy csapattársa is rögtön javított egy pozíciót. Közben Lando Norris is igyekezett feljebb küzdeni magát, ebben segítségére volt Lance Stroll defektje, aki rögtön ki is állt előle. Kisvártatva az is kiderült, hogy Stroll defektje a Yuki Tsunodával történt kontant miatt zajlott. Leclerc szépen lassan ellépni látszott a többiektől, ezalatt Norris tovább javított a pozícióján, és már a pontszerzők között haladt. A fiatal brit remek gumikezeléssel hívta fel magára a figyelmet, eközben a háromszoros világbajnok Max Verstappen teljes tapadáshiánnyal szenvedett. Lassan elérkeztünk a boxkiállásokig, ahol túl sok eredményre kiható esemény nem történt.
Bár a hazai kommentátorpáros „minden idők legjobb bakui versenyeként” írta le a futamot, a valóság nagyon messze állt ettől. Csupán onnantól kezdett némileg felpörögni a verseny, amikor is Piastrinak a DRS használatával sikerült az élre állni. Leclerc folyamatos nyomás alatt tartotta a McLaren ifjoncát, akinek hátrafelé sem ártott figyelni, hiszen mögöttük belátható távolságon belül autózott Perez is. Az utolsó körökre aztán már letisztult, hogy itt nem Piastri győzelme lesz veszélyben, hanem Lelcerc végig stabilnak kinéző második helyezése. Végül a kakaskodás hátulról zárult le, ugyanis Carlos Sainz hibájából mind a Leclercet hajtó Perez, mind maga egy csúnya töréssel szállt ki a meccsből. Ezzel zárult az Azeri Nagydíj, amelyt Oscar Piastri nyert meg, Charles Leclerc és a nevető „sokadik” harmadik George Russell előtt. Végül Lando Norris Max Verstappen előtt végzett, Franco Collapinto megszerezte pályafutása első pontjait, és a beugró Oliver Bearman is befért még a top10-be.