A nemzetközi sajtó értesülései szerint a FOMnál komolyan mérlegelik, hogy az eddig ismert Formula-1-es pontrendszert megváltoztatják. Az átalakulást a csapatok is kivétel nélkül támogatják.
Tervben van a pontrendszer átalakítása, de mielőtt még bárki drasztikus változásra gondolna, nem nyúlnának bele egetverően az eddig ismert működésbe. Csupán arról lenne szó, hogy a top10-en kívül küzdő istállók is szerezhetnének pontokat. Az első 10 helyett az első 12 kaphatna pontot, mindez úgy festene, hogy mennyiségileg csak a 7. helytől lefelé lenne differencia. A hetedik helyezett versenyző továbbra is hat pontot kapna, mögötte egyesével csökkenne ez a szám, egészen a 12., egyetlen egységet érő pozícióig.
Ahhoz, hogy ez a módosítás már a következő szezonban életbe lépjen, egy egyszerű többség is elég lesz az F1-es bizottság tárgyheti ülésén. Ha tízből őt istálló megerősíti ezt, valamint az FIA és a FOM részéről és támogatást nyer, akkor 2025-nek már ezzel a metódussal futunk majd neki. A jelek szerint a támogatással nem lesz baj, a csapatvezetők zöme csakis előnyt lát ebben az új, tervezett rendszerben:
„Manapság két különböző bajnokság zajlik az F1 berkein belül, ugyanis harcolunk az 1-5 helyezésekért, és ugyanilyen ádáz küzdelem folyik a 6-10-ik helyekért. Szerintem ez egy olyan dolog, aminél nyugodtan hihetünk a statisztikának. Meg kell nézni a számokat, az elemzéseket, és fel kell tenünk a kérdést, hogy ha megváltoztatjuk a jelenlegi pontrendszert, az miben segítene, milyen hatással lenne a mezőnyre. Én pártatlan vagyok a témában, és a többiek sem elutasítók, sőt, a legtöbben támogatni fogják a változtatást!” – nyilatkozta Christian Horner, aki elmondta, hogy tudomása szerint Frederic Vasseur, Laurent Mekies, valamint Ayao Komatsu egészen biztosan az új pontrendszer mellett teszi majd le a voksát. Döntés hamarosan!