Az ízes és hangzatos káromkodásairól ismert Günther Steiner is megszólalt Max Verstappen szingapúri bohózatával kapcsolatban. Sejthetitek, hogy nem az FIA oldalán foglalt állást…
Nos, ha valaki, akkor Steiner mestere az alpári és obszcén magamutogatásnak, itt érdemes megjegyezni, hogy Max Verstappen mondása (elbaszott autó) minden volt, csak bántó és figyelemfelkeltő nem. Semmi öncélú nem volt benne, és ezt a már előbb említett Netflix botrányhős is alátámasztja. Nála jobb referencia pedig nem kell a témában:
„Emlékszetek még az ékszerügyre? Na, ez egy ugyanolyan mondvacsinált probléma. Igaz, engem sosem hallhattatok káromkodni sajtótájékoztatón vagy más hivatalos eseményen, de ennek ellénere is azt mondom, hogy abszolút túlzás, hovatovább baromság az, amit Verstappennel művelnek. Kifejezhette volna magát másképpen? Igen. Megbántott ezzel bárkit is? NEM! Én teljes mértékben a pilóták pártját fogom, mivel tudom, hogy például a rádióban, a verseny hevében elhangzó gondolatok mennyire hangzanak komolyan. Egyáltalán nem azok! Versenyhelyzetben történik, az adrenalin az egekben van, nem kell mást tenni, mint kisípolni azt a pár szót, és megvagyunk. Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni!” - nyilatkozta a Haas ex-csapatfőnöke.