Még két év, és új éra jön: megszűnik az MGUH, növekszik az elektromotor teljesítményének aránya, valamint jönnek a fenntartható üzemanyagok.
Volt már ilyen nagy változásokkal induló korszak, amikor a Mercedes istálló kapta el a legjobban a fonalat. James Volwes szerint a helyzet most is hasonló, a Toto Wolffék magasan a mezőny előtt járnak az erőforrást illetően:
„Úgy gondolom, hogy a Mercedes igazán kivételes munkát végez. Ezért is maradtunk nagy örömmel a motorpartnereik. 2026-tól leegyszerűsödnek az erőforrások, ugyanakkor a tervezés folyamata nagyon nagy változáson ment keresztül, minden az elektromos világban történik, és ez nem csak kihívás, de egyben egy hatalmas lehetőség is. A Mercedes pedig okosan mindenki másnál előbb kezdett befektetni ezekbe a technológiákba. Jelenleg nem léteznek különbségek a motorok között, de hamarosan ez változni fog. Igaz, nem abban a mértékben, mint amit 2014-től láttunk, de lesznek. Viszont cseppet sem akkorák, amitől brutálisan szétszakad majd a mezőny.” - nyilatkozta a Mercedes egykori dolgozója, a Williams csapatfőnöke.