Sale 20-30-40%

  • 1-2 napos

    GLS szállítás

  • Minden termék

    Raktáron van

  • V.I.P hűségprogram

    Egyedi kedvezmények

  • 180 napos

    cseregarancia

💎 FansBRANDS® V.I.P hűségprogram

Gyűjtsd be a pontokat és váltsd be őket értékes ajándékokra és kedvezményekre!

USA Nagydíj, sprintfutam: Sima Verstappen győzelem

USA Nagydíj, sprintfutam: Sima Verstappen győzelem

Tóth Krisztián Márk |

A sprintversennyel folytatódott az USA Nagydíj, ahol hosszú idő után Max Verstappen indulhatott az első rajtkockából, és azt sikerült is győzelemre váltani.

Verstappen jól kapta el a rajtot, de még nála is jobban startolt el Lando Norris, és rögtön fel is jött a holland mögé, a második pozícióba. Mögöttük George Russell stabilan tartotta magát, ahogy a hátsóbb régiókban sem volt nagyobb mozgolódás. Nem úgy a Scuderia Ferrari háza táján, ahol a pilóták rendesen gyilkolták egymást, aztán már a közvetlen élmezőnyt is. Az első és a hatodik helyezett közötti neveket olvasva semmi igazán meglepőt nem láthattunk, viszont lejjebb tekintve már annál inkább: két Haas a legjobb tízben, Sergio Perez pedig szokás szerint az erősebb autóban sem bírt Yuki Tsunodával, szóval pörögtek az események. Végül nagy küzdelem után sikerült Pereznek megelőzni a japánt, akit még Oscar Piastri is átugrott. A 19. körre Verstappen győzelme már megkérdőjelezhetetlen volt, mögötte viszont hatalmas harc zajlott a dobogóért. Végül az egész sprint alatt extrát nyújtó Carlos Sainz ért oda a második helyre, Lando Norris előtt.

Hamarosan következik az időmérő, remélhetőleg hasonló izgalmakkal!

 

Szólj hozzá

Kérjük, vegye figyelembe: a megjegyzéseket a közzététel előtt jóvá kell hagyni.

FansBRANDS® VIP hűségprogram

Gyűjtsd be a pontokat és váltsd be őket értékes ajándékokra és kedvezményekre!